2020.06.02-tól újra nyitva leszünk

Kedves Vendégeink!

Örömmel tájékoztatunk Benneteket, miszerint 2020.06.02-tól újra nyitva tartunk.

Igyekeztünk kihasználni a karantént arra, hogy rendbe tegyünk olyan dolgokat, amikre korábban nem volt lehetőség idő hiányában. Időközben szert tettünk az új Guinot gépre is, alig várja már, hogy megismerhessen Titeket.

A kialakult helyzetre való tekintettel óvintézkedéseket vezettünk be, hogy védjük Egymást a továbbiakban is.
Kérünk Titeket a következőkre:
- Betegen továbbra se gyertek
- Esetleges külföldi látogatásotokat kérlek jelezzétek felénk a jelen helyzetben
- Belépéskor alapos kézmosás és fertőtlenítés

Tudjuk, hogy ez alapesetben is így történik, de figyeljünk egymásra. A beosztásunkat nagy odafigyeléssel alakítjuk az elkövetkezendő időszakban a vírusra való tekintettel. Lehetőség szerint egy kolléganőnk dolgozik egy munkanapon minimalizálva az esetleges kockázatokat, melyek azért továbbra is fönn állnak, így vigyázva Rátok és családjaitokra. Együtt könnyebb. Már nagyon várjuk, hogy újra találkozhassunk veletek és köszönjük az eddigi türelmeteket, ez az időszak mindenkinek nehéz most, de egyszer minden rossznak vége lesz.

Szalonunk zárva tart!

Szalonunk zárva tart

Kedves Vendégeink, Barátaink!

A jelenleg kialakult helyzetre való tekintettel egy nagyon fájdalmas döntést kellett meghoznunk Mindannyiunk érdekében. Jelenleg még nem született a mi szektorunkról hivatalos kormányrendelet és semmi egyéb kézzel fogható információ sem áll rendelkezésre a hogyan továbbról sem, de felelősségteljes lépésként BEZÁRTUNK.

Egy láthatatlan, megfoghatatlan "ellenséggel" állunk szemben. Tisztázatlan körülmények, mindenki fejében rengeteg kérdőjel.Így vagyunk ezzel Mi is. Üzletünk patika tisztaságú, Mi nem vagyunk fertőzöttek, de mindenki családjában van kit félteni. Mi is aggódunk a jövő miatt, de mindent megteszünk azért, hogy a járvány elmúlása után is ki tudjunk benneteket szolgálni.

Amiben jelen helyzetben tudunk segíteni, a következő:

- Telefonon továbbra is elérhetőek vagyunk , ha bármi kérdésetek van bármivel kapcsolatban.

- Jelenleg tudjuk biztosítani számotokra a Guinot krémeitek használatát házhoz szállítással. Ennek kapcsán telefonon és emailben válaszolunk hogyan lehetséges, aki eddig nem vette ezt igénybe.

- Van lehetőség akár "otthoni szépülésre", erről érdeklődjetek telefonon, vagy emailben.

Sajnos a "Home Office", Nálunk nem megoldás, de tudjátok, hogy Mi továbbra is Értetek vagyunk és leszünk. Maradjatok otthon, próbáljátok ezt az időt arra használni, amiről minden ember folyamatosan panaszkodik, hisz sosincs időnk semmire. z sem egyszerű, hisz kényszer. Ha családos vagy, próbáld ajándéknak tekinteni a gyerekekkel töltött időt és töltődj belőle. Ha párkapcsolatban élsz, ismerjétek meg egymást és tervezgessétek a jövőt. Ha egyedülálló vagy, itt lehet az idő az online ismerkedésre, a befejezetlen könyvek elolvasására. Át kell csoportosítanunk a gondolatainkat pozitív irányba, hogy könnyebben átvészeljük ezt az időszakot.

Ha bármiben tudunk segíteni, a megjelölt csatornákon elértek Minket. A jelenlegi helyzetben ennyit tudunk mondani Nektek. Maradjatok Otthon és idővel rendeződik a helyzet! Köszönjük innen is mindenki munkáját, akik a mostani helyzetben keményen helytállnak, a takarítónőktől az orvosokig.

Higiéniai intézkedések szalonunkban

Kedves Vendégeink!

Azért, hogy óvjuk egymást a fertőzéstől, kérünk benneteket, hogy az alábbiakban részletezett higiéniai szabályokra fordítsatok kiemelt figyelmet, mielőtt időpontot kértek, illetve amikor kezelésre érkeztek a szalonunkba. Köszönjük.

Új méregtelenítő kezelés a Guinot-tól

Szalonunk kínálatában immár elérhető a legújabb Guinot kezelés, amely a bőr méregtelenítésével javítja a bőr átjárhatóságát, így javítva a hatóanyagok felszívódását.

A Guinot Detoxygene kezelés hatására a megtisztult bőr üdébb és hidratáltabb lesz.

További részleteket a kezelésről itt találsz.

Nézd meg az árlistát >>

Tavaszi bőrszépítő akció - 2 kezelés ajándékba!

Mikrodermabráziós bőrszépítő kezelés ultrahangos hatóanyag-bevitellel 4+2 alkalom 47.400 Ft helyett most csak 31.600 Ft-ért.

A kezelés során a fájdalommentes bőrcsiszolással nemcsak szimplán eltávolítjuk az elhalt hámsejteket, csökkentjük a bőr érdes tapintását, hanem a megnöveljük a hatóanyag-és oxigénfelvevő képességét.

Ezt követően ultrahanggal a bőrtípusnak megfelelő Guinot hatóanyagot juttatunk a bőr mélyebb rétegeibe, melynek köszönhetően a bőr feszesebb és hidratáltabb lesz. Kúraszerű kezeléssel eredményesen csökkenthetők a tág pórusok, aknék, halványíthatók a hegek és pigmentfoltok.

A kúra hatására a bőr megújul, élettel teli és feszesebb lesz. A tartós eredmény érdekében a kezelést heti rendszerességgel javasoljuk ismételni.

A kezelés időtartama 30 perc.

A 6 alkalmas bérlet érvényességi ideje 3 hónap. A bérlet ára egy összegben fizetendő, és egy személy használhatja fel.

Oldalak